1
- Meddig?
A Harcos kilazította nyaki csigolyáit, mielőtt válaszolt volna:
- Halálomig... - felelte végül, komoly, magabiztos hanglejtéssel.
A vízhordó fiú megbotránkozott:
- És te képes vagy érte harcolni?
A Harcos szájához emelte a vödröt, majd igavonó állat módjára inni kezdett.
- A Hercegnő nem ér meg ennyi áldozatot! A Hercegnő... rendben, valóban szép, de soha nem fog egy rabszolgához leereszkedni...
A Harcos most magára öntötte a maradék vizet, hogy lemossa vaskos, kőkemény izmairól a rászáradt vért.
- Hallottam, el vagy átkozva...
- Az emberek beszélnek - felelte a Harcos.
- Azt mondják, addig kell küzdened, míg a Hercegnő maga le nem csapja a fejed. Igaz?
A Harcos most a második vödörbe merítette a tenyerét.
- Szóval igaz - folytatta a vízhordó, látva, hogy a rabszolga nem felel.
- És nem bánod?
- Nem.
- Kegyetlen az a boszorka... - csóválta meg a fejét utoljára a vízhordó, mielőtt a Harcos egyetlen nehéz csapással levágta a nyakáról - Nem tűrte, ha sértegetik a Hercegnőt.
2
A különböző egzotikus harcosok, oroszlánok és ősi szörnyetegek elleni küzdelem mindennapos volt a Harcos életében. Küzdeni - ez volt az ő sorsa és ítélete.
A Hercegnő egy magas torony legmagasabb termében élt. Azért emelték fel ennyire, hogy közel legyen Istenhez. A torony olyan magas volt, hogy a Hercegnő minden este kilépett a tornácról, az égbolt tetejére és leült Isten jobbjára, hogy lebámuljon az alatta villogó csillagokra.
A Harcos csak egyszer-kétszer látta. A lány gyönyörű volt és kedves. Egyszer végigsimított a karján, talán csak játéknak szánta, de a Harcosnak ez adott erőt.
Míg a Hercegnő a tornyában ült, egzotikus harcosok, oroszlánok és különböző szörnyetegek jöttek, hogy elrabolják. A Harcos pedig mindegyszálig lekaszabolta őket, mielőtt még csak a torony közelébe is érhettek volna.
Ez volt a feladata, a kötelessége, de ugyanez a szíve vágya is.
3
A Harcosnak nem volt időérzéke. A napok, hetek, hónapok szemvillanásnyi idő alatt suhantak el fölötte. Az éveket kövekként rugdosta maga előtt a porban. Állt a torony tövében és várta, hogy jöjjenek a Hercegnő ellenségei.
Egyre ritkábban jöttek, minthogyha a tér, amelyben éltek, megszűnt volna létezni a külvilág számára.
A Hercegnő már egy ideje nem mutatkozott. A Harcos pedig csak őrizte a tornyot, az élete árán is megvédve azt és lakóját.
4
Ezer év telt el. A Harcos ott állt a torony előtt, várta a Hercegnő ellenségeit. Állt, merev tekintetét előre szegezve, kőszerű izmait megfeszítve. A Hercegnőt ezer éve nem látta. De állt rendületlenül, várta az ellent vagy a kegyelmes úrnő bárdjának súlyát a tarkóján.
5
Nem volt ott már torony sem, a kopár pusztaságban egyedül állt a Harcos, lángoló vággyal a szívében, szerelme lesújtó kezére várva. A Hercegnő négyezer éve halott volt, a torony kétezer éve romos. Csak a Harcos állt ott, tekintetében elszánt küzdeni- és szeretni akarás, megfeszített karizmain vastag por és időréteg.
6
A világ megszűnt létezni. A Hercegnővel együtt. A Harcos állt és várta a végzetét. Nem tudta, hogy a Hercegnő réges-rég halott. Ott állt, tér és idő nélkül egy nem létező, univerzum nélküli valóságban. A semmi közepén és térdelni próbált, hogy a Hercegnő könnyebben leüthesse a fejét. A térde már nem mozdult.
Várt, fürkészte a nem létező, anyagtalan látóhatárt, egzotikus harcosokra, oroszlánokra és ősi szörnyetegekre várva.
7
A Hercegnő ott ült az Isten jobb oldalán és nézte a Harcost. Nézte, bámulta, olyan szerelemmel és szenvedéllyel, ahogyan csak mesebeli hercegnők tudják nézni a férfit, akit szeretnek.
Tudta, hogy a Harcos szenved, de nem mozdult, mert ha azt tette volna, akkor a Harcos fejét kellett volna leütnie. Félt a halálától.
8
A Harcos már nem tudott önmagáról. Elfeledkezett a létezéséről. Egy valamiben volt csak biztos: létezik valahol egy hercegnő, akit szeret. Mindennél jobban. Csak őt. Várt a lesújtó bárdra.
9
A Hercegnő Isten jobbján ült és elfelejtette, hogy létezik. A létezése csupán ösztön volt, ugyanúgy, ahogyan a halála is csak a természet ostoba csavarja, amely mit sem változtat az érzésein. Nézte a Harcost és nem merte megölni.
10
Eltűnt Isten. A Hercegnő jobb oldalt ült, de ezt csak érezte, remélte, hiszen már nem volt sem jobb-, sem baloldal. Csak a Harcos volt, szilárdan állt, tér és idő nélkül és várta a Hercegnő érintését. És így maradtak.
A Hercegnő nem létezett már, csak a tudta, hogy itt áll előtte a Harcos, a Harcos eltűnt, csak az érzés maradt meg, amit a Hercegnő iránt táplált.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu