A Névtelen című novellához

A következőkben egyik legterjedelmesebb novellámat teszem közzé. Hossza miatt nehézkesnek tűnhet az olvasása, négy bejegyzésre fogom szaggatni, hogy elférjen. A történet első ránézésre olcsó fantasynek is értelmezhető, remélem, azért lesz, aki nem így érzi. Sajnos nem mondhatom, hogy a főművem, vagy legjobb alkotásom, mivel tudom, hogy nem az. A novella csak egyfajta történetmondásnak a kipróbálása. A szereplők úgy adják egymásnak a narrációt, mint a váltófutók a stafétát. Néha emiatt nehézkes lehet az olvasat, de ezt nem én kell eldöntsem, hiszen én írtam, vagy mi. Eddig egyetlen ember olvasta csupán, én a válla fölött néztem a lapot és közben olyan rosszullét környékezett, mintha a naplómban lapozgatna ősi ellenségeim egyike. Gyerekesnek és ostobának éreztem, és első perctől kezdve bántam, hogy odaadtam. De az ősi ellenségem azonnal visszaszelidült legjobb baráttá, mikor befejezve az utolsó napot, szó nélkül állt fel mellőle és csak tíz perc késéssel tudta kinyögni: "szívenütött". Ennél nagyobb ajándékot csupán akkor kaphattam volna, ha meg is könnyezi, de ismerem annyira, hogy tudjam, nehéz megríkatni.
 Remélem azért néhány lenyelt, el nem ejtett könnycseppet sikerül begyűjtenem, vagy ha azt nem is, egy-két elszorult torkocskát.