- A fiam?
- És a feleségét...
- De...
- Gondolja meg jól! Ön, vagy ők?
- Hogyan kérdezhet ilyent?
A kígyófejű ember sziszegő hangjának lüktetését árnyékként kísérte tekergőző nyelvének mozgása: újra és újra körbenyalogatta az arcát, míg beszélt, én pedig újra és újra kétségbeestem nyálkás testének látványától.
- Ez a dolgom: kérdéseket feltenni a mélyen tisztelt Macska uraságnak... Hogy tetszett a szállás?
- Nem vagyok macska! Tisztességes felnőtt férfi vagyok, kérem, nem macska! Nem sokat értek a körülöttem levő világból, de abban biztos vagyok, hogy ez a kéz - lebegtettem meg hatalmas kezeimet kígyófeje előtt - emberi. Ez a láb - böktem sortomra - emberi... Erre mit felel?!
- Nyugodjunk meg, kedves Macska uraság. Válaszoljon a kérdésemre!
- Nyugodjunk meg?! Maga nyugodjon meg, Thomson! De mikor ilyeneket kérdez! Maga marha!
A kígyófejű megforgatta hideg hüllőszemeit, végigpásztázta a végtelen tér négy sarkát.
- Ott a bitó - mutatott egy távoli pontra - Látja? Ott várja a családja. Két percet kap, hogy elbúcsúzhassanak, azután dönt: vagy ön, vagy ők... De mit ismételjem magam? Tudja jól, mi itt a kérdés, Macska uraság...
- Nem vagyok macska!!! - üvöltöttem.
- Persze, Macska uraság, persze, uram. Most jöjjön szépen és ne hegyezze azt a cifra kis bajszát!
- Milyen bajszom?! Mi van magával, ember?! A reggel borotválkoztam. Emberi arcon, emberi kezemben fogott borotvával! Kíváncsi rá? - a zsebembe akartam nyúlni, de nem volt zsebem. Ruhát sem viseltem...
- Mi-mit csinált velem?
- Jöjjön, Macska uraság, ott a bitó, nézze! Ott a családja. Látja? Nem látja?
Elveszítettem az időérzékemet. Látásom, hallásom, szaglásom élessé és tompává vált egyszerre, ijedten meredtem meztelen testemre.
- Jöjjön, na! Nem várnak magára...
***
Nehezen takargatva meztelenségemet, oldalazva araszoltam a kígyófejű mögött, törekedve arra, hogy minél jobban megőrizzem emberi méltóságomat. Tekintve kellemetlen helyzetemet és a kígyófejű Thomson jelenlétét, ez szinte lehetetlen volt.
Minél jobban igyekeztünk a kivégzőtér felé, annál távolabbinak tűnt a bitó. Ekkor Thomson megszólalt:
- Rossz irányba megyünk.
- De hisz... arra van a bitó...
- Igen, ezért megyünk rossz irányba - bólintott Thomson, gúnyos kígyóarccal felelve tudatlanságomra.
- Erre van a bitó, ezért megyünk amarra. - felelt, azzal hátrálni kezdett. Követtem, szörnyű zavarban meztelenségem miatt.
- És, Macska uraság... Hogyan is sikerült az alomtakarítás, amiről beszéltünk?
- Mi a baja magának?! Elment a józan esze?!
- Már miért ment volna el? Akkor inkább hallgasson, Macska uraság és fejezze be a mosakodást, idegesít. Úgy nyalogatja magát, mint valami kéjsóvár.
- No de kérem! Én semmi ilyesmit...
- Csitt, ne beszéljen! Azzal is veszít a szervezetében levő vízből...
***
Teljesen elgyengültem. Testem aszott, apró szőrcsomónak tűnt, amint rákmódjára hátrálok a bitótól. Egyre közelibbnek, egyre nagyobbnak tűnik... Míg végül, ezer emberöltővel indulásunk után, elértük a fatákolmányt. Ekkorra már nem tudtam kiegyenesedni. Négykézláb másztam, a kígyófejű ember sziszegve sugdosott a fülembe:
- Macska uraság, megérkeztünk a döntés színhelyére. Ön, vagy ők? Ők vagy ön? Válaszoljon! Most!
- Először látni szeretném őket - feleltem. Hangom nehézkesnek, recsegősnek tűnt, erőtlenül visszhangzott a nem létező falakon.
- Csak rajta! - bólintott a kígyófejű és a bitó tövére mutatott.
***
Felordítottam:
- Mi ez? Mi ez?! Ez két macska, maga őrült! A családom! Hol a családom?!
- De hiszen ők a családja! Nem ismeri fel a saját feleségét? A kisfiát? - kérdezte negédesen a kígyófejű ember.
- Akkor hogy dönt?
- Miről beszél?!
- Felköthetem a macskákat? - vigyorogta Thomson.
- Kösse! A családommal akarok beszélni! Kösse csak nyugodtan!
... és szorult a hurok... A macskák őrült vinnyogással vergődtek a kötél szorításában. A nyakukra feszülő hurok hirtelen zárta el légutaikat, asztmatikus fuldoklással vezetve a ronda és kegyetlen halálhoz.
- Nos Macska uraság, ön szabad állat. Menjen isten hírével! De ne feledje, mi mindig szívesen látjuk... Hagyja már abba a mosakodást! Pfuj, Macska uraság, pfuj! - nevetett önelégülten a kígyófejű.
Felelni akartam, de nem jött ki más a torkomon, csak sovány macskanyávogás. Halk, panaszos, szomjas nyávogás. Már tudtam, ki vagyok. A férfi, aki macskának képzelte magát... és a macska, aki azt gondolta, hogy férfi.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu