Valamikor, mikor még létezett az Osztag, Yellownak hívtak. Még halványan emlékszem. Ma éjjel embert fogok ölni, mint azt már annyian megtették énelőttem, s mint azt még annyian megteszik énutánam is. Kezembe veszem a fegyvert, az Képességgel megkeresem az áldozatom és lelövöm. Szíven lövöm… És nem furdal majd a lelkiismeret, mert mégsem embert ölök, hanem ördögöt. Ördögöt, amely viszont annyi ember halálát okozta, amennyit talán ő maga sem udna összeszámolni. Köztük volt a lány, akit szerettem. Red vallomását a fentiekben tettem így közzé. A Képesség segítségével, mint holmi hangfelvevő, szóról szóra rögzítettem, amit elmondott. Most ez itt… búcsúlevél? Talán. Nevezhetjük annak. Mert az, végül is az. Búcsúzom, mert egy olyan lénnyel készülök megküzdeni, amely ellen alig van valami esélyem. „Lényt” mondok, mert nem tudom „embernek” nevezni.
Mesélem hát onnan, ahol Red, vagyis Scarlet vallomásai véget érnek:
A vallomás napján, együttlétünk második hetében, alkonyatkor, Scarlet elindult, hogy végezzen Z.-vel. A hipnózis, úgy tűnt, elvesztette hatását. Attól a perctől kezdve, hogy tudomást szerzett létezésemről, mint az Osztagot ért támadás egyetlen túlélője.
Tehát Scarlet aznapi találkáján, tervei szerint, kioltja Z. életét. S mindezt azért, mert úgy érzi, szeret engem. Ennél nagyobb örömet nem okozhatott volna talán semmivel. Bár a szívem hasadt meg, valahányszor arra gondoltam, neki kell végeznie Z.-vel,tudtam, hogy nincs más választása. Büneiért való vezeklés lett volna életének ez az utolsó gyilkossága.
Én távolról követtem, határozott kérése ellenére.
Nem messze a Raktártól, ahol Z. akkor tartózkodott, egy elrejtett kis zugban húztam meg magam.
Scarlet álomszép volt, amint halványrózsaszínű kelmébe öltözve, hajában vörös szalaggal, kis, kisebesedett kezében pisztollyal, belibegett a Raktár rozsdás kapuján.
Sokszor átfutott az agyamon, hogy abban a pillanatban, halálának a pillanatában volt a legszebb. Szörnyű még csak belegondolni is.
Karcsú alakja megállt Z-vel szemben és így szólt azon a magas, félénk-rezgő hangján:
- Tudom, hogy te vagy Z.
Akkor láttam az ő „Gyönyörűjét” először. Valóban: a legszebb férfi a világmindenségben. Szépsége tagadhatatlan, de olyan eredendő hideg lelketlenség áradt ebből a gyönyörűségből, amitől szememben a legocsmányabb féregnek tetszett.
- Jó sokáig tartott, mire rádöbbentél végre – nevetett vérfagyasztóan Z.
- Hipnotizáltál, valld be!
- Hipnózis? Talán… Igen, talán ez rá a jó szó. Én úgy hívom: kívánságteljesítés. Azt adtam, amire vágytál.
- Mégis mit adtál te nekem?!
- Illúziót. A szerelem illúzióját. Rózsák, boldogság, drága ruhák és ékszerek illúzióját.
- Miért?
- Buta vagy, kicsi Red.
- Ne hívj így!
- Ne? Miért ne? Te választottad sorsodul ezt a nevet. Akkor, ott, a csatatéren eldobhattad volna magadtól. Lemoshattad volna testedről a testvéred vérét, és nőként, apád leányaként térhettél volna vissza… De nem. Te úgy döntöttél, hordod a neved. Red, Red. Red…
- Hagyd abba! – sikította Scarlet, előreszegezve fegyverét.
- Red, szívem… mi a gond? Fáj a nevet hallani, amit hordtál? Hidd el, fájhat is, igazán. A név csak kolonc az ember nyakán. Teher, amit cipelhet. Isteni büntetés? Talán. Látod, én elvesztettem a nevem és elértem a tökéletességet: halhatatlan vagyok. Hiába is próbálsz megölni, Z. megölhetetlen.
- Ne beszélj értelmetlenséget, gyilkos! Meg foglak ölni!
- Meg bírsz?
- Igen, meg foglak ölni, mert nincs szükségem rád, sem a rózsává változott vérre, sem az álommá szelídült halálra, amit teremtettél. Tudom én, miért vagy te halhatatlan. Halhatatlan vagy, mert nincs ami meghaljon benned. Egy báb vagy csupán, amit az ördög cibál jobbra, balra, jobbra, balra – üvöltötte Scarletem teli torokból.
A gyilkos összeszorította fogait és közelebb lépett hozzá.
- Ne mondd ezt. Hazudsz. – sziszegte.
- Megmutatom, hogy nincsen lelked, bestia! – üvöltötte Scarlet meghúzva a ravaszt.
Észveszejtő lassúsággal vágta a golyó a teret és az időt. Pengeéle úgy süvített Z. felé, mint ami soha nem akar megérkezni.
Az idő és a tér megszűnt létezni. A golyó már majdnem elérte Z. halántékát, mikor… Nem tudom, ötletem sincsen, mi történt: a golyó megfordult, elindult a következő irányba és a következő percben már Scarlet esett össze holtan. A lövés azonnal végzett vele. Egy lövés, amelyet ő adott le, amelynek nem őt kellett volna megölnie. Őrültség? Az.
De ez az egész rohadt világ őrültségek sorozata. Ezért kell ma megölnöm Z.-t. Hogy leállítsam az őrültséget.
Red, vagy Scarlet, mit számít, mi volt az igazi neved, érted fogok meghalni. Jó tábornokom, Osztag! Közületek is Black és Purple, testvéreim! A ti emléketekért halok majd meg. Nevemet már én is elveszítettem, az ördög engem is magával rántott, végtelenségig tartó küzdelmünk ma éjszaka veszi kezdetét. Csak az vigasztal, hogy értetek próbálkozom. Mert a szívem, bár tudom, hogy nonszensz, mindannyitokat… visszavár…
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu