Amikor nem álmodom...

Azért kezdtem blogolni, mert... mert... hát nem is tudom. Csak úgy éreztem, ki kell írnom magamból ami bennem van. Ne csak ásnom magamba és feneketlen fiókomba az ötleteimet, az énjeimet. Hát írok és azt képzelem, hogy valaki olvassa. Macskákról, félkarú kisfiúkról, életről, halálról, szerelemről, valóságról, álmokról írok, és kimondom, amit őszintén gondolok. Mert... Miért is? Csak hogy halljam a saját hangom, lássam önnön betüimet.

A gondolataimat kiaggatom a szárítókötélre és végre alaposan kiszellőztetem őket. Kusza agytekervényeimre már nagyon ráfért az alapos szellőztetés...